A konyhaművészethez való viszonyom évek óta kiegyensúlyozott: szeretek főzni, néha főzőcskézni, kóstolni, és az elégedett visszajelzéseket fogadni. De lássuk be, marhahússal nem sokszor volt dolgom. Semmiféle ellenérzésem nincs a vöröshúsokkal szemben (legyenek akár rákkeltő ételek alapanyagai), egyszerűen csak könnyebb és gyorsabb volt szárnyasokkal, de még sertéssel is a főzés.
Viszont a dolgok (és főleg korom) előrehaladtával többedszer jutottam el egy jó marhapörkölt vagy -gulyás elkészítéséig. Ekkor kellett rádöbbennem, hogy van, amikor a hosszabb elkészítési idő valóban megéri. Viszont nagyjából a marhalábszárnál megáll a tudományom, a többi részével kapcsolatban nem lettem sokkal okosabb. Így most utánajártam, hogy milyen részekből áll a szarvasmarha, és azokat aztán milyen formában érdemes a konyhában felhasználni.
Fej: apróhúsételekhez (például gulyásnak, pörköltnek, tokánynak), vagdalthúsokhoz, levesnek, kocsonyának, párolva (például mártással), füstölve
Nyak vagy tarja: apróhúsételekhez, vagdalthúsokhoz, főzve, illetve darálva ideális lehet hamburgernek is. Azért lehet ezt a két részt együtt említeni, mert nagyon hasonlóak egymáshoz, akár egy fazékba/bográcsba is kerülhetnek.
Magas hátszín vagy rostélyos: egyben sütve (ezen eljáráshoz érdemes a húst cérnával vagy nem olvadó zsineggel átkötni, hogy jobban megtartsa a formáját), szeletben hirtelen sütve (előtte mindenképpen pácolni kell, azaz 1-2 napig hagyni állni olajos-borsos keverékkel bedörzsölve hűtőben tartani), grillezve, kirántva, töltve vagy göngyölve. Viszont ha az állat öreg, csakis párolva érdemes felhasználni.
Lapos hátszín: egyben sütve, szeletben hirtelen sütve, kirántva. Itt is igaz az előbbi állítás: az öregebb húst párolni kell.
Vesepecsenye vagy bélszín: első osztályú húsnak számít (amit az ára is tükröz), egyben sütve, szeletben hirtelen sütve, kirántva, tatárbifszteknek is elkészíthető. Ha az állat öreg, csakis párolva a bélszín szélét, azaz a pacsnit használjuk, ebből lesz (állítólag) a legjobb a pörkölt, a tokány és a ragu is.
Fartő vagy Spitz: elősütés után párolva (például mártással), főzve alkalmazzák
Fehér- és feketepecsenye: elősütés után párolva (szeletben, vagy esetleg felszúrva és megtöltve) illetve főzve használható fel
Felsál: elősütés után szeletben párolva (például mártással), töltve (és párolva), főzve, ezek mellett tokánynak is ideális
Gömbölyű felsál vagy dió: elősütés után párolva (szeletben, vagy esetleg felszúrva és megtöltve), főzve
Szegy hátulja: főzve (húslevesbe vagy utóbb szeletelve és mártással kínálva), füstölve, apróhúsételekhez. Ha sütni szeretnénk, arra inkább a borjú szegy alkalmas.
Szegy eleje: természetesen lassan főzve (húslevesbe vagy utóbb szeletelve és mártással kínálva), füstölve, apróhúsételekhez
Lapocka vagy Stefánia: ez konkrétan a marha első combja, megfelelő húslevesbe, apróhúsételekhez (a Stefániából ízletes vadas készíthető), de akár tölteni is lehet. Hagymás rostélyoshoz ez ajánlott.
Lábszár (felső és alsó): főzve (húslevesbe), apróhúsételekhez (pörkölt esetében nyakkal is keverhetjük) és vagdalthúsokhoz is kiváló.
Farok vagy uszály: felhasználható főzve (levesbe vagy mártással kínálva), apróhúsételekhez, vagdalthúsokhoz
Ezek mellett pedig nem szabad megfeledkeznünk a belsőségekről, azaz a vágóállat testüregeiben lévő szervekről, zsigerekről sem. (Belsőséget csak frissen vegyünk, és minél előbb használjuk fel, mert képes rövid idő alatt megromlani.)
Szív: szinte teljes egészében fogyasztható, töltve tálalják, de pörköltként vagy tokányként sem utolsó.
Tüdő vagy pejsli: szalontüdőként a másnapos gyomornak gyógyszer, sörkorcsolyának, tizóraiként egyenesen telitalálat.
Szalontüdő zöldséges galuskával (kép: vikkokucko.blogspot.com)
Pacal, azaz a kérődző állatok összetett gyomra: a sima pacal a bendőből, a rücskös a gyomorból származik, ez utóbbi a puhább. Klasszikus, mindenki által jól ismert étel a pacalpörkölt (amely talán a legmegosztóbb étel: vagy utálja valaki vagy rajong érte), emellett tenyérnyi darabokban, előfőzve rántható.
Máj: a leggyakrabban fogyasztott belsőség, hiszen rengeteg fajta állaté kapható (sertés, borjú, marha, csirke, kacsa és liba). Süthetjük, grillezhetjük, főzhetjük, párolhatjuk, remek alapanyag pástétomokhoz, felfújtakhoz.
Vese: sokféleképpen fűszerezve készíthető el. Főzés előtt húzzuk le a felületi hártyáját illetve tisztítsuk le a faggyút, majd lapjára fordítva hosszában vágjuk ketté. Vágjuk ki belőle az ereket, és enyhén sós, forrásban lévő vízzel forrázzuk le, hideg vízzel leöblítve (lehűtve), szárazra törölve vagy lecsöpögtetve használjuk a továbbiakban. Ezen kívül párolhatjuk, grillezhetjük, süthetjük, de a húskenyér masszájába is tehetjük.
Lép: nagyrészt állateledelek alapját adja. Az emberi táplálkozásban nem sokra becsült, esetleg a tüdővel, szívvel együtt elkészített pörköltként, vagy kolbásztöltelék részeként találkozhatunk vele.
Agyvelő: a velőrózsákat először rövid ideig langyos vízben áztatjuk, így a véres hártya könnyebben lehúzható, illetve ezáltal eltávolítjuk az esetleges csontszilánkokat is. Hideg vízzel óvatosan leöblítjük, majd tiszta konyharuhán leszárítva vagy szitán lecsurgatva kezdjük meg a készítését.
Rántott velő készítésénél az előkészítéshez tartozik, hogy a lehártyázott velőt forrásban lévő, sós, citromos vízbe téve felforraljuk, majd a tűzről levéve, saját levében hagyjuk kihűlni. Leöblítés és szárítás után sózzuk, bundázzuk, majd bő, forró olajban pirosra sütjük. Felhasználjuk még velőpuding, velős pacal, velővel töltött palacsinta, velőgombóc, velőropogós és a vesevelő készítéséhez is (inkább borjú- és bárányvelő a használatos).
Nyelv: nyersen és füstölve is kapható, főzve, melegen és hidegen egyaránt ehető. A füstölt nyelvet főzés után préselik és hidegen szeletelik, így kapja jellegzetes formáját. Hidegtálak szemet gyönyörködtető eleme. A friss nyelvet érdemes borban párolni főzés helyett.
Velős csont: az állat lapockája és combcsontjai nagy mennyiségű velőt tartalmaznak, amelynek semmi köze a központi idegrendszerben található velőhöz. A lágy, zsíros anyag főzés után szedhető ki a csontból. Talán a legnépszerűbb fogyasztási módja forrón pirítós kenyérrel előételként.
Tőgy vagy tejmirigy: hideg vízben, többszöri vízváltással jól kiáztatva, zöldséges, fűszeres vízben puhára főzzük. Hideg vízzel lehűtve, tiszta ruhával szárazra töröljük, majd préselés, szeletelés és bundázás után, bő forró olajban megsütjük.
A húsa és belső részei mellett a marha csontját is felhasználták a paraszti családokban, enyvet főztek belőle, faggyújából pedig gyertya készült. Bőrét pedig számos formában dolgozzák fel mind a mai napig.
források: gasztromanko.hu, schef.hu, gasztroangyal.hu (itt bővebben olvashattok a steakekről), videkize.hu (ahol a hús előkészítéséről is szó esik), hajokonyha.hu
A húst bő, hideg vízben mossuk tisztára. Ha nagyon szennyezett és zsíros, akkor langyos vizet használunk, de - kivéve a pácolt, sózott, füstölt húsokat - sosem áztatjuk. (Az erősen sózott, füstölt húst néhányszor leforrázzuk, majd hideg vízben lemossuk. A túlontúl sötét húsok színének frissítésére is szokás forrázást alkalmazni. Ugyancsak forrázzuk a levesnek szánt csontokat - így a csontlé majd kevésbé lesz zavaros.)
A feldolgozás a parírozással kezdődik, magyarul letisztítjuk a felesleges zsiradékot, az esetleges hártyát, az inakat (s ha van mihez felhasználni, akkor az apróhúsnak való "cafatokat" is).
A további darabolást az étel jellege határozza meg. Ha szeletekre van szükségünk, akkor mindig a hús vastagabb végén kezdünk (így kevesebb lesz a hulladék) és a rostokra keresztben vágunk. Ha kicsit rézsutosan darabolunk, szebb szeleteket kapunk. (Keskenyebb alapanyagból nagy szeletet úgy lehet varázsolni, ha csak minden második vágásnál szeljük át teljesen a húst, a közteseknél csak annyira hatolunk mélyre, hogy a két szelet szétnyitható, s egyben kiteríthető legyen.)
Az egybesütésre, -párolásra szánt húsokat célszerű (nem olvadó!) cérnával vagy zsineggel több helyen átkötni, így a későbbiekben jobban megtartják az alakjukat.
