Zöldséges marhahús, babos mártással, héjában sült krumplival
Ezt az ételt is a magamhoz hasonló Jamie Oliver – na meg a viszonylag gyorsan elkészülő ételek – rajongóinak figyelmébe ajánlom…
Hozzávalók:
50 dkg darált marhahús
só
őrölt feketebors
fél marék frissen tépett kakukkfű (ideálisan vegyesen a citromos fajtából is, de 1-2 kávéskanál szárítottal is pótolható)
olívaolaj
4-5 nagyobb rozmaring-ág
5-6 evőkanál worcestershire-szósz
2-3 sárgarépa
3 szál szárzeller (nekem nem volt, így kihagytam)
1 nagyobb lilahagyma
1 kis pohár tejföl
4 szelet füstölt bacon
2 nagy paradicsom
1 fehérbab-konzverv
1 evőkanál vörösborecet
5-6 db nagyjából egyforma méretű krumpli
Elkészítés:
A krumplik hibás részeit kivágtam, alaposan megmostam, egy hőálló üvegtálba fektettem őket, még a kés hegyével körben megszurkáltam (a szétpukkanást elkerülendő), megsóztam, folpack fóliával lezártam, majd 20 perc alatt a mikróban majdnem készre sütöttem. (Az idő a krumplik méretétől függően eltérhet.)
A darált húst felforrósított serpenyőbe dobtam, fakanállal szétnyomkodtam, sóval, 1 kávéskanál borssal, fél marék kakukkfűvel szórtam, olívaolajjal locsoltam, nagy lángon fehéredésig pirítottam. Ekkor beleszórtam a leöblített 2-3 rozmaringágról lehúzott levelet, 4 gerezd préselt fokhagymát, és ízesítettem 6 evőkanál worcestershire-szósszal. Közepesre vett lángon főztem, míg a leve elfőtt.
2 sárgarépát megmostam, a végüket levágva vékonyra gyalultam, csak úgy, mint tisztítás után a lilahagymát, melyeket a húshoz adtam. (Ha lett volna szárzellerem, 1-2 centis darabokban tettem volna bele.) Pici vizet öntöttem alá, majd néha megkeverve a zöldségek puhulásáig főztem (ami nem sok idő volt, hiszen a répák nagyon vékony szeletek voltak).
Közben a bacont 1 centis csíkokra vágtam, és kevés felhevített olívaolajjal nagy lángon kisütöttem a zsírját. A paradicsomokat megmostam, gerezdekre vágtam, amikor a bacon megpirult, rátettem. Kicsit együtt főztem, míg a paradicsom puhulni kezdett, ekkor levével együtt hozzáadtam az (előfőzött) babkonzervet. Forráskor kis lángra véve vörösborecettel ízesítettem, néhány percig kis lángon rotyogtatással el is készült, csak melegen kellett tartani.
A krumplit a mikróból kivettem, a fóliát levágtam róla, olívaolajjal locsoltam, sóztam, borsoztam, megszórtam 2 rozmaring-ág leveleivel, egy kanállal összeforgattam. Végül a rozmaringot a krumplik tetejére emeltem, és a 200-210 fokra előmelegített, grillező-légkeveréses funkcióra állított sütőbe toltam, ahol 10-15 perc alatt ropogósra pirítottam. Amikor elkészült, kereszt alakban bevágtam, egy papírtörlővel az oldalukat összenyomva tettem őket látványossá.
Tálaláskor a húst a babos mártással össze is lehet keverni, ill. a tejföl nem csak a krumplihoz, de nekünk a húshoz is illett.
Amikor készült, még el sem tudtam képzelni, ekkora adag – egyébként jellemzően kis mennyiségben használatos – worcestershire-szósztól milyen ízű lesz a hús, de Jamie Oliverre bízva magunkat beletettem, amennyit a receptben megadott. Meg sem kísérelem hasonlítani semmihez, a lényeg, hogy mindenkinek ajánlom megkóstolni, mert nálunk komoly sikert aratott az egész étel.
Jamie avókádós vizitorma-salátával egészítette ki, de néhány összetevő hiányában az ezúttal elmaradt. A fejes saláta leveleit és vizitormát egymásra halmozta, majd a tetejükre az érett avokádót kettévágva, magját kiemelve kiskanállal gömböket rakott a húsából. Az alján maradt darabkákat turmixgépbe kaparta, 1 nagy evőkanál tejföllel, 1 citrom levével, 4 evőkanál olívaolajjal, és csipet sóval mixelte az öntetet hozzá.