Körmös birkapörkölt bográcsban
Hozzávalók:
- 5 kg birkahús
- 3 kg sertésköröm
- 2 kg vöröshagyma
- 10 dkg füstölt szalonna
- 1 kanál zsír
- 6-8 gerezd fokhagyma
- 3-4 paradicsom
- 3-4 zöldpaprika
- 1 db csípős paprika
- 3 kanál őrölt fűszerpaprika
- 1 kiskanál szemes bors
- 1 kiskanál köménymag
- kis csokor kakukkfű
- 2 dl száraz vörösbor
- só
Elkészítés:
A szalonnát kockákra vágjuk, kevés zsíron üvegesre sütjük.
A nagyobb darabokra vágott vöröshagymát megdinszteljük, és köménymagot is pirítunk rajta.
Először a feldarabolt körmöt, majd a lefaggyúzott birkahúst hozzáadva, addig pirítjuk, míg a hús enyhén elfehéredik. Megsózzuk, majd felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ne lepje el. A hús is enged kevés lét! Az apróra darabolt paprikát, és a paradicsomot is a bográcsba tesszük.
Lassú tűzön főzzük, időnként megforgatva a bográcsot. Nem kavarjuk! Hozzászórjuk a szemes borsot, (ha őrölt borsot használunk, később adjuk hozzá, mert a bogrács aljára éghet) a félbevágott kicsumázott csípős paprikát, a szétnyomott, felaprított fokhagymát és az összekötözött kis csokor kakukkfüvet is a bográcsba tesszük. Mikor felforrt, kóstoljuk meg. Ízesíthetjük kevés sóval szükség szerint. Ha kell a főzővizet pótoljuk időnként!
Amikorra a köröm csontjairól kezd lefőni a hús, addigra fő meg a birkahús is. Kóstoljuk meg mindkét húsfélét is!
Amikor úgy érezzük elkészült a hús, kivesszük a kakukkfű csokrot, elkeverjük vörösborban az őrölt pirospaprikát, amit kevés főzőlével temperálunk, majd hozzákeverünk a pörköltünkhöz. Ha egyneművé válik a pörkölt szaftja, tálalhatjuk.