Húsos egytál
Hozzávalók
- 8-10 szelet sertés karaj (vagy tarja)
- 4 db nagyobb vöröshagyma
- 1 kg krumpli
- 10 dkg sajt
- só
- őrölt bors
- szerecsendió
- kakukkfű
- 2 ek kukoricaliszt
- 2 ek olívaolaj
- 3 dl zöldség alaplé
Elkészítés
A hússzeleteket enyhén klopfoljuk ki, ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg őrölt borssal, majd tegyük félre.
A vöröshagymát pucoljuk meg, vágjuk félbe, és vékonyan szeleteljük fel. Ezután egy serpenyőben hevítsük fel az olajat, adjuk hozzá a vékonyan felszeletelt hagymát, és kezdjük el párolni. Közben szórjuk meg egy csipet sóval, őrölt borssal, és ízlés szerint kakukkfűvel. Addig pároljuk, míg a hagyma szép aranybarnára karamellizálódik. Ekkor szedjük ki a zsiradékból, és tegyük félre.
A hússzeleteket forgassuk meg a kukoricalisztben, majd a visszamaradt zsiradékon mindkét oldalát süssük szép pirosra. Az elősütött hússzeleteket helyezzük egy tepsibe egymásmellé, majd borítsuk be az előzőleg karamellizált vöröshagymával. Ezután szórjuk meg a maradék kukoricaliszttel.
A krumplit pucoljuk meg, majd vékonyan szeleteljük fel. Ízlés szerint sózzuk, keverjük alaposan össze, majd egyenletesen fedjük be vele a hagymás hússzeletek tetejét. A sütésnél visszamaradt fűszeres zsiradékot öntsük fel a zöldség alaplével, alaposan keverjük össze, végül óvatosan öntsük bele a tepsibe. Ezután a tepsit fóliával fedjük le.
Helyezzük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten pároljuk kb. egy órán át. Ezután vegyük le a fóliát, ízlés szerint szórjuk meg reszelt sajttal, majd tegyük vissza a sütőbe és süssük szép pirosra.